Utód Project

Várjuk a doktor nénit 3. rész

Így felsejlettek bennem a sitkós képek. S eldöntöttem, hogy mint a Hegylakóban, csak egy maradhat. Vagy ő, vagy én. Mert ekkor már kb. 4 napja összesen 12 óra alvás ketyegett bennem… Kicsit voltam csak fáradt. A Nővéremmel beszélgetve, ülve majdnem elaludtam. Egyszer csak lecsuklott a fejem…

Augusztus 21-én reggel erőst imádkoztam. Előző este megérdeklődtem, hogy mi kell ahhoz, hogy hazamehessünk. Simi nem volt sárga, csak a fogyás okozhatott gondot. Reggel 7-kor már hívtam a Férjem, hogy ha mehetünk gyorsütemben induljon el értünk. El is vitték Simit ellenőrzésre. Kb. ½ óra múlva visszahozták, hogy mehetünk csak tápszer pótlást kell végeznünk a kevés anyatej miatt. Na itt madarat lehet velem fogatni. Visszahívtam a férjem, hogy dobjon el mindent és induljon. Hiába mondták, hogy kb. 11 lesz mire kiadják az összes leletet. A takarítónő bejött s kb. hülyének nézett, mert csak tényleg nem ugráltam örömömben. Amit jelenleg sem tudok megtenni még, majd 2 héttel a szülés után, hiszen nagyon fájnak még az idegek a derekamban. Én 9-re tipp-topp voltam. Megfürödve, felöltözve vártam a szabadulást. Nos, 10-kor hozták a baba zárójelentését. Férjecske negatívan állt hozzá, hogy az enyémet majd csak 11 után fogják. Én közöltem vele, hogy nem. Itt lesz minden ¾ 11-re. S úgy is lett. Bepelusoztam Simit, betoltam a hazamenős ruhájával a nővérekhez, közben kitöltöttem az ajándékcsomiért a papírt. Aztán visszahozták a fiam. Ja az ajándékcsomiról annyit, hogy szégyelleném a helyükben odaadni, ahogy a nővér is szégyellte. Nem volt abban szinte semmi. Egy Avent pohár és még valami amire nem emlékszem, plusz egy rakás prosi. Ezt minek? No mindegy.

Szóval szépen elindultunk haza. Útközben óvatosan tartva baba fejét, mert nagy még neki a bébihordozó is. Megálltunk a DM-nél, illetve beugrottam a gyógyszertárba is. Ezen helyeken vételeztünk pár dolgot. Úgy 20 ezer Ft-ért…   A gyógyszertárban majdnem a pulton aludtam el… Még szerencse, hogy a tesóm leszaladt megnézni, így segített beszélni, cipelni, mert én már egy értelmes mondatot nem tudtam kinyögni. Az órás kitérő után, amíg szegényem a kocsiban senyvedett Apájával, hazaérkeztünk…

Innen folytatjuk. Lesz szó arról, hogyan szárítottuk ki majdnem a gyereket a csecsemős nővérek frenetikus tanácsainak köszönhető, valamint arról, hogyan is telt az első éjszakánk együtt, hármasban immár egy teljes családként.

Várjuk a doktor nénit 2. rész

Na és itt kanyarodjunk el a csecsemős nővérekhez. Mint azt láthatjátok az egyik képen Simike kesztyűt visel. Ennek az az oka, hogy igen nagy körmökkel született. Amit hálisten arcberendezésén is jelzésértékűen viselt. Tudniillik igen csak szereti magát markolászni, karmolászni. Sikerült is már első nap szétmarcangolnia a kicsi gyönyörű bőrét az arcán. Na, ezután közölte az első turnus csecsemős nővér, hogyha van kesztyű, ugyan helyezzem már fel a gyermek kezére a további marcangolást elkerülendő. Fel is helyzetem, amit annyira Simi nem értékelt. Rajta is leledzett a nővérek műszakjának végéig. Aztán kezdődött a következő, amikor is a következő turnus nővérke közölte, hogy ugyan menjek már én a fenébe el, mert a jó büdös francért helyezek a gyerek kezére a 60 fokos melegben kesztyűt. Saját zsírjában megsül és nem kell, mert a gyereknek az a dolga, hogy szétmarja az arcát.

Miután ő az első babánk én hallgattam a szóra, s lekaptam a kesztyűt róla. Ami 2 műszakon keresztül folytatódott. Természetesen a gyerek jól el is intézte az arcocskáját. Majd visszatért az első műszak. Helyesen közölték az esti fürcsinél, hogy látják ennek a gyermeknek még mindig nincs kesztyűje. Szépen kurvaanyáztam egyet magamban, majd legszofisztikáltabb modoromban előadtam, hogy az őket követő műszak kérésének eleget téve levettem róla. Na, ekkor magyarázták el nekem, hogy ők most ezt mondják. Majd a következők mást fognak mondani. Mert náluk ez így megy. A bent létünk alatt 4 nővér párt fogyasztottunk el. Ez alapján mind mást mondott… Az egyik nővér azt kérte, hogy kizárólag bimbóvédővel szoptassak, a másik közölte baromság, mert jó anélkül is… Na így a 3 nap már sírógörcsöt kaptam estére. Hálisten Férjecskének van egy tulajdonsága, hogy a hangjával bármikor megnyugtat. Így hamar túlestünk ezen a fejezeten.

Augusztus 20-án csöppöm 3 napján bemerészkedtem a fürdésre, mert már izgatott, hogy mennyi a súlya neki. Na, itt is volt egy kisebb közjáték a nővérekkel… Elfelejtettek szólni, hogy ők minden nap fürcsi előtt megmérik. Ja, kösz bazzeg, én meg eddig téptem magam, hogy mennyit fogyhatott. Nos, ekkor közölte, hogy a gyerek 3600 gramm. Én kis naiv döbbenten néztem. Kérdeztem tőle, hogy ennyit fogyott? Kérdi miért, mennyivel született? Mondom néki, ami mellesleg a karszalagján is szerepelt, hogy 4110 grammal. Aszondja, akkor ja, tényleg sokat fogyott. Kérésemre – korábban, mint szokták- elvégezte a fogyási görbe megszerkesztését. Elértük a maximális 10%-os súlycsökkenést. Itt megkérdezte végre, hogy van magának egyáltalán teje? Mondom akad némi, de még csak előtej. Jólvan Anyuka! Nézzük meg. Kijött a szobába próbált segíteni, de nem sok jött. Így miután ½ órás próbálkozás után se jött semmi, megkérdezte adjanak-e tápszert Siminek. Na itt összedőlt a világ számomra. Olyan rémképek jutottak eszembe, hogy megyek a sitkóra, mert kinyírtam a szobatársam.

Azt elfelejtettem említeni, hogy őket nem nagyon akarták hazaengedni, hiszen a kislány éppen elérte a 2 kg-ot és nem nagyon akart hízni. Így már nap óta mindig hitegették. Nos Simi fogyott, sokat. Nekem nincs tejem. Maradunk. S hallgathatom az üvöltve horkolását a nőnek. Én még embert nem hallottam így horkolni. Pedig a családban többen horkolnak. Na ha összeadom őket, akkor sem tudnak ilyen elementáris erővel horkolni. A legjobb az volt, hogy egyik délután a nőt meglátogatta a tesója. A csaj üvöltve horkol. A tesója nem kelti fel. Aztán Simi felsír és felébred rá. Közlöm vele, hogy itt a tesója csak kint vár rá. Na és ekkor ment fel a pumpa bennem, mert támadólag volt pofája megkérdezni, hogy miért nem keltettem fel? Mi vagyok én? Az anyád? Na, mész az anyádba… Nem szóltam semmit, mert verekedésre került volna sor. Ezen felül a kedvencem az volt, hogy elmondta kb. napi 20x, hogy benne mennyire munkál az anyai ösztön. Ahányszor felsír vagy felnyög az egyik gyerek ő felébred. Nem tudom említettem-e már, hogy a babákat egész nap kint tartották, csak vizsgálatokra és fürcsire vitték el. Na egyik este letettem Simit balra nézve hasra, majd mikor felébredtem megfordított fejjel aludt. Ekkor közölte a nöci, hogy egyszer felsírt, de én nem ébredtem fel rá. Ellenben ő, akiben tombol az anyai ösztön felébredt rá. Itt is majdnem megtéptem, mertenhogy egyik éjszaka annyira horkolt, hogy én nem bírtam aludni. kb. 3 órán át… Így volt időm hallgatni a sajátom és az ő gyermeket is. Namost az ő babája kb. 5x nyüszörgött… De a fene nagy anyai ösztönét kurvára elnyomta az oltári horkolás. Baromira nem ébredt fel. Köcsög dolog tudom, de 2x felkeltettem. Egyszer azzal, hogy nyüszög a gyerek, egyszer meg azzal, hogy rezeg a telefonja. Önös érdekből. Hátha amíg felébred van időm elaludni, s nekem is jut egy kicsi pihenés. Hát nem jött be…

Várjuk a doktor nénit 1. rész

Addig megpróbálok valamit leírni abból amit szeretnék. Sajnos a héten nem nagyon jutott rá időm. Pedig 10 ujjal gépelek… :D

Ott hagytam abba, hogy betoltak a szobába. Ez mint említettem egy alapítványi szoba volt. Ami abban különbözött a többitől, hogy saját fürdővel+wc-vel rendelkezett, illetve egy használatba nem vett tv-t is tartalmazott. Ekkor hajnali 3 óra felé járhatott. Felmásztam az ágyra, kaptam egy babatolásra alkalmas kocsit, amibe belehelyezték az én pihegő kicsi babámat és bevágtuk a szunyát.

A szobatárs ekkor még nem horkolt, vagy annyira kimerült voltam a szüléstől és nyomott bennem az érzéstelenítő, hogy egészen reggel félhétig szunyáltunk. Ekkor jött a nővér lázat mérni. 7 óra után megérkezett a nővérem, mely idő alatt - míg ő fent tartózkodott - megejtettem az első zuhanyzást. Mit ne mondjak, élmény volt. Míg a wc mellett volt kapaszkodó, addig ide nem nagyon raktak semmit. Így lábbal és kézzel kitámaszkodva kellett zuhanyoznom. De túlestünk ezen is.  Aztán jött a nagy vizit. Ami abból állt, hogy az ajtóból bekiabálva érdeklődtek hogylétünk felől… meg a pisi kérdésről. Volt-e már pisi. Amit később felváltott a kaki kérdés… :D Az én kicsi fiam hang nélkül szundikált. Néha-néha felébredt, rácsodált a világra és szunyált tovább. Valószínű halálosan ki volt fáradva. Tejcsi nem volt ekkor még. Néha megpróbálkoztunk a szopival, nem túl sok sikerrel.

Így teltek a napjaink. Közben szobatárs kezdett már nagyon az agyamra menni. Alapjáraton - mint említettem már ezen helyen, illetve a társbloggon is - antiszociális vagyok, s nem túl jól viselem az emberi hülyeséget. Na most, a nő kb. 40 lehetett. Ez volt a második gyereke. Akit hála a fantasztikus orvosának jó pár héttel a kelleténél előbb hozott a világra. A doki valószínű azért sietett, mert csak szobát bérelt a kórházban a szüléshez és gondolom aznap pont bent volt… Így helyesen megindította 36-37 héten a szülést. Már a gyerekorvos szerint. A saját dokija szerint 37-38 hetes volt. Szóval a kislány nem igazán fejezte be a növekedést. Bocsánat a szóhasználatért, de egy újszülött majomra emlékeztet inkább, mint kislányra. Ráncos és csúnyácska volt a fejletlensége okán. Na a kislány szombaton született, mi szerdán kerültünk melléjük de ekkor még nem vett magához semminemű földi táplálékot. Értsd ezalatt, hogy se inni nem adtak neki, se tápszert. Várták, hogy az anyjának meginduljon a teje. Állítólag az újszülöttek az anyjuk szervezetéből 4-5 napnyi tartalékkal rendelkeznek, így nem halnak éhen. Na most szerdán megindult a teje a nőnek. Közben kitalált kettő db szóviccet. Legalábbis szerinte vicces volt. A Baba-Dóra, Dóra-Baba, illetve Dóra virradó szösszeneteket. Ezeket kb. napi 1000x elismételte… Éjjel, nappal. Délelőtt, délután… S közben utálatosan beszélt a gyerekhez. Kilátásba helyezve minden szankciót mi lesz, ha nem eszik… A végére már ölni tudtam volna. Ja és elhasználta a wc-papírom… Nem vagyok irigy, de mikor magad is kb. félgurigát használsz egy-egy kló alkalmával, azért átértékeled a jószívűséget. Plusz, ami igazán felhúzott az az volt, hogy az én gyerekemmel bármit megejthetett, mint az ablak rányitása, de az ő gyereke szent és sérthetetlen.

Miután az augusztus 20-t is a kórházban töltöttük, s az ablakunkból látszott a tűzijáték, leült megtekinteni. Majd közölte, hogy zavarja a petárda hangja és becsukta az ablakot. Nem nagyon akartam megfulladni. Ekkor kezdtem el sms-ni Férjecskével, hogy ha nem engedik ki holnap őt a kórházból és nekünk is maradni kell maradni, én kinyírom a nőt.

Már pedig szülünk 3. rész

Jó társaságban röpül az idő. A saját válogatású cd-t hallgatva. Időnként fel-fel röhögve a férjem, a nővérem, a szülésznőm és az orvosom által mondott dolgokon. A legnagyobb röhögést maga az érzéstelenítő váltotta ki. Családom tagjai kérni akartak a szerből, hogy néha leszedálhassanak engem mondjuk vásárlások alkalmával, hogy ne verjek, öljek meg nyugdíjasokat és görényeket. :D Szülész nénikkel megbeszéltük, hogy alapjáraton ő is utálja az embereket csak a munkájában szereti őket.

Időközben már óránként 2 cm-ket tágultam. Kikönyörögtem, hogy ha kell várjunk éjfélig, hisz akkor már 18-a lesz. :D ½ 11-kor alábbhagyott az epi hatása, így újabbat kaptam, amitől deréktól lefelé lebénított. 11 óra felé a nővérem hazament, hiszen ő másnap dolgozott.

Éjfél környékére már 9 cm-re tág voltam. Viszont tolófájások nem jelentkeztek. Doki bácsit felkeltették álmából. Éjfél után 10 perccel doki bácsi és szülész néni úgy döntöttek, már pedig szülni fogunk, mert nem akarják a babának bármi baja is legyen a toló fájások hiányában.

Segítséget érzékelés hiányában nem tudtam nyújtani. Így a babát szó szerint ki kellett nyomni belőlem. A segítségem annyiban merült ki, hogy levegőt kellett vennem, bent tartanom amíg mondták és kifújni ha kellett. Sajnos nyomás közben rám jött a hányinger ami időben feltartotta a szülést. Éjfél után 31 perccel Simon kint volt. Arcán ujjainak nyomai . Odaadták Apájának. Aztán elvonultak vele lemérni a paramétereket, tisztába tenni és újra leszívni a nóziát. Mindeközben Simon egy szót se nagyon nyiffant. Felsírni felsírt, de nem bömbizett tovább, amely jó szokását az elmúlt egy hét tapasztalatai alapján alapjáratnak tart. :D

Apáját elrabolta kicsi szívem, így nem maradt senkim aki fogta volna a kezem. Egy másik szülésznő, -aki később rendbe is rakott- ajánlotta fel a kezét, amit el is fogadtam. Ezalatt Doki bácsi összevarrta a Simon keze miatt kialakult kb. 2 cm-es szakadást.

½ 3-ig feküdtünk az ágyon és könyörögtem időnként a kanül eltávolításáért. Baba Apa karjai között pihegett. Én be-be alukáltam. De sajnos 2 órán keresztül amíg nem jöhettem le, ez sem volt lehetséges. Nos ½ 3 után leszedtek az ágyról, kaptam bugyit, beültettek egy tolószékbe és eltoltak a babánkkal együtt a szobába.

Így látta meg Simon a napvilágot.

A folytatásban az következik, hogyan akasztott ki a szobatársam, hogyan borítottak ki a nővérek és hogyan telt Simike életének első tűzijátéka.

Már pedig szülünk 2. rész

8 órára értünk be a kórházba. Szülésznőnk aggódva hívott fel a liftben, hogy ugyan merre vagyunk már… :D Beérve a szülőszobára felfektettek a vizsgálóasztalra, s a főorvos megvizsgált. Ide Apát nem engedték be még, ami utóbb jó ötletnek bizonyult, hiszen életem legnagyobb fájdalmát éltem át ekkor. A méhszáj vizsgálata hihetetlen kínt okozott. Szó szerint üvöltöttem. 4 cm-es tágságot állapítottak meg.

Ezután már nem kaphattam vissza a ruháimat. Rögtön kaptam egy helyes kórházi rucit, Apát kérték a bőrönd szekrénybe történő elhelyezésére a fent említett barna bőrű kartásak miatt… Engem leültettek, s mindenféle olvasatlan papírokat írattak velem alá. Elvem, hogy semmit nem írok alá olvasatlanul, de ekkor asszem az érthető körülmények miatt eltekintettünk tőle. Arra még jutott energiám, hogy megkérdezzem ugyan mit írok alá. Szülésznőnk közölte, hogy lakásokat még nem csak kisebb értéktárgyakat vesznek el. Mondtam neki, hogy a lakást nem tőlünk, hanem az Erste Banktól kell egészen 2026-ig elvennie… :D

Aláírtunk minden papírt, majd kértük az alapítványi szobában történő elhelyezésemet. (Sajnos 1 ágyas nem volt, így 2 ágyasban kaptam helyet. Amit utólag is bánok, lévén a szobatársam egy számomra unszimpatikus nő volt. Ami még a kisebbik baj volt. A nagyobbik hibája a grizzly medvét kenterbe verő horkolása.)

Miután rajtunk kívül csak egy vajúdás volt, így választhattam szobát. Első alkalommal a kék szobában voltunk, majd később megtekinthettem a narancsos szobát is. Így utóbbira esett a választásom. Felfektettek az ágyra. 1 órán keresztül feküdtem az ágyban a saját orvosom érkezéséig. Kaptam egy kanült a balkezembe, ami iszonyúan fájt. Közben a főorvos ismét rám pillantott. Megosztottam vele azt a tényt, hogy hazaviszem a fényképét és arra fogok dartsozni az okozott fájdalmakért. :D Aztán ezt a szülésznőmnek is megmondtam, mert nagyon fájt a kanül. Fődoki erre közölte, hogy itt az osztályon nem osztogatnak hashajtót, mert a képétől befosnak az emberek. S kint van a képe a folyóson akasszam le hazafelé a képét. Sőt a szülésznőnkkel közös képük is kint van, ha gondolom vigyem azt. Nagyon jó fejnek bizonyult.

9 órára visszaérkezett a saját orvosom. Akinek annyi ideje volt, hogy rendelés után még haza tudott menni vacsorázni. Szülésznőnk előzőleg arról érdeklődött, hogy akarok-e epidurális érzéstelenítést. Igazán tanácstalan voltam. Napokkal korábban is még arról beszélgettünk Szasával, hogy akarunk-e vagy sem. Hisz benne van a pakliban, hogy ha rosszul találják el, akkor lebénul. Nos szülésznőnk határozottan a pártján állt, s erősen javallotta. Miután meggyőzött orvosom megérkezése után felkészítettek az epi beadására. Először csak teszt adaggal majd később a teljessel. Ekkor közöltem doki bácsival, hogy valószínű az ő fényképét is hazahozom a dartsozáshoz. Viszont innéttől kezdve földöntúli fájdalommentesség lepett el. Ekkor nővérem is visszaérkezett, sőt át is öltözött kórházi ruhába, hogy meg is tudja közelíteni a szülőszobát.

Kikönyörögtem, hogy ehessek egy pici keksz sarkot. Sajnos a tolófájásoknál kialakuló hányinger miatt nem engednek sem enni, sem inni nagyon. Na azért én többszöri részletekben 2-3 kortyonként 0,5 dl vizet kaphattam.

Már pedig szülünk 1. rész

Szóval ott kell felvennünk a történet fonalát, hogy imádkoztam azon ne augusztus 13-án szüljünk. Bent voltunk Nst. Aznap összesen 4 szülés indult meg egyszerre, még szülőszoba sem jutott volna nekünk. Hálisten nem mutatkozott hajlandóság őfelsége részéről megnézni ezt a kinti világot. Így a doktor bácsi vasárnap reggelre rendelt vissza minket újabb Nst-re és vizsgálatra, mert ekkor már nem lehetett megállapítani a méhszáj állapotát uh-val, hiszen annyira lent volt a kisfeje.

A vizsgálat szerint a külső méhszáj nyitott, míg a belső zárt volt. Ezért doki bácsi hétfő estére visszarendelt minket annak céljából, hogy megvizsgálja történt-e változás. Hétfőn este elég sokáig voltunk a kórházban. 7-9-ig. Újabb Nst, újabb kézi vizsgálat. A változás semmi. Ekkor felajánlotta doktor bácsi – lévén hétvégén augusztus 20-a miatt 3 napos ünnep,- hogy választhatunk napot a világrajövetelre. Én a 18-t mondtam. (lévén szimmetria mániás vagyok, értsd páros napok, mindenből kettő, vagy középen…) Sosem vonzottam a páratlan napokhoz. Miután én páros évben, páros hónapban, páros napon születtem. Sőt minden szám osztható néggyel… :D Na mindegy kanyarodjunk vissza.

Szóval ott tartottam, hogy választottam napot. Dr. bácsi behívott másnap estére méhszájtágításra. Azt mondta, hogy ez általában be szokott jönni, s így magától is meg fog indulni a dolog. Ja csak zárójelben jelzem, hogy az Nst alatt nem egy, hanem 3 nem idén barnult kismama fetrengett…

Nos így jöttünk hétfő este haza, hogy mi pedig szerdán szülni fogunk. Ami végül megtörtént csak nem az előre megírt forgatókönyv szerint.

Kedden felkeltem. Már 2 napja várakozott szüleimnél a dinnye, amiért át kellett volna menni. De valahogy egyikünknek sem akaródzott megtenni, így elpuskáztuk. Viszont egész nap ki és be jártam a wc-ről. Ekkor valószínűleg már fájásokkal, amiket én másnak véltem.

2 óra magasságában kaptunk egy telefont a szülésznőnktől, hogy még se menjünk este tágításra, hanem másnap reggel ¼ 7-kor jelenjünk meg a szülészeten összecsomagolva.

Délután 4 óra magasságában azonban már egyértelműen elválasztható volt kettő féle fájdalom. Az egyik a hasamban, a másik a derekam tájékán. Itt már elkezdtük nézni az időtartamokat, és a fájások közötti időt. 20 perc volt. Egyre biztosabb jel volt a nyákdugó távozása is. Sejteni kezdtem már, hogy ma itt még szülni fogunk. A félhetes hiradóra már 7 perces fájásaim lettek. Ekkor Apája küldött egy sms-t szülésznőnknek, hogy tudunk-e beszélni, majd a pozitív visszajelzés után közölve a tényeket azt kérte, hogy menjünk be és megvizsgálnak.

Ekkor még másfél órának kellett eltelnie, hogy el tudjunk indulni a fájásoktól. Az zuhanyzásnak is vagy 3x kellett neki futni. Aztán még a táska végét kellett bepakolni. Apája eléggé türelmetlennek bizonyult, de azért jól viselte.

Nos ½ 8 után sikeresen útnak indultunk. Elindulás után nem sokkal egy barom, elég nagy sebességgel megelőzött minket, ami hálistennek jó cselekedetnek bizonyult, mert a forgalmas út mellett ahol lakunk záróvonalon kezdett előzgetni, s kb. 0,5 km után sikerült egy hasonló kigyúrt, kopasz, mercis emberbe beleszállnia…

Útközben felhívtam a nővéremet telefonon, hogy valószínű megyünk szülni. Aki éppen akkor ért haza. Miután 26 éve a szülésünk helyszínének választott kórházban dolgozik, így kérdezte jöjjön-e vissza. Mondtam, ha akar jöjjön. Jött.