Utód Project

A túláradó érzelmekről és a szoptatásról

Kb. 20 éves korom óta tudtam, hogy majd ha meg lesz hozzá a társ/férj/ember akkor tőle szeretnék gyermeket, ha megértem rá. Kizárólag az esküvő után. Hogy miért fontos ez? Mert szentül hiszem és mindig is hittem, hogy ha valaki egy gyermek miatt házasodik össze az nem ugyanaz, mintha előtte elveszik az embert. Elnézést kérek mindenkitől aki nem ebben hisz, de valahogy nekem ez így volt és a mai napig is így van rendjén. Vallom azt, hogy engem ne azért vegyen valaki feleségül mert muszáj, hanem azért mert szeret.

Ezután a kis bevezető után rátérek a lényegre. Nos kb. felnőtt korom nagy részében tudtam, hogy egyszer valamikor szeretnék majd gyermeket. 20-tól 25 éves koromig nem igazán éreztem azt, hogy tudnék annyira önzetlen lenni, hogy gyermeket vállalhassak. Aztán jött a Férjem. Meg volt a pasi akivel biztosan tudtam, hogy mernék/tudnék/akarnék gyermeket vállalni. Eltelt 2 év, összeházasodtunk, következő évben már babázni akartunk. Aztán jött az anyagi probléma, majd az előrehozott szemműtét. Ahogy rendbe jöttünk anyagilag, belevágtunk. Nem is kellett sokat várnunk, már a második hónapban összejött Babácska. Egy-két dolgot leszámítva minden úgy alakult, ahogy terveztem.

Tehát összegezve az eddig leírtakat felkészültünk mind anyagilag, mind érzelmileg a gyermekvállalásra. Na és itt jön az, ami böki a csőröm. Évek óta tagja vagyok egy női portálnak. Szám szerint el nem mondható, hogy hány cikket olvastam a gyermekvárásról, vállalásról, szülésről, szoptatásról. Mert az internet korában, aki nem olvas előre, az véleményem szerint ostoba… Ha ott a Google, mindig van jó barát.

Ezekben a cikkekben mindig túláradóan írtak arról, hogy mekkora csoda anyának lenni. Aki nem szoptat, az nem is ember, mert nem vesz részt abban a csodában amit anyai kötödésnek, vagy mi a szösznek hívnak. A legeslegeslegjobb dolog egész nap kakis pelust cserélni, eldobni mindent, 0-24-ig a gyermeket bámulni ahogy alszik. Feladni emberségünk, nőségünk és csak anyának lenni.

Szóval, valahogy így olvastam. És most itt állok és nézek ki a fejemből, mert nekem más gondolataim vannak. Imádom a gyermekem. Nem erről van szó. Ölelés függő vagyok, ez is rendben. De valahogy még sem áradnak túl az érzelmeim. Nem tudok ömlengeni, és azt gondolni, hogy mennyire kurva jó, hogy anya vagyok. Félreértés ne essék, nem arról szól, hogy nem szeretek anyának lenni. Csak nem tudom úgy nézni a dolgokat, ahogy ezek a cikkek írják. Nem tudok rózsaszín szemüveget viselni. És igen is vannak árnyoldalai a dolognak. Pl. 4. napja nem aludtál csak 4 órákat és még mindig csak nézz a nagy szemeivel és nem akar aludni. Ki teszed a székébe és nagyon jól el van, csak aludni nem akar. Akkor is gügyögsz magadban, hogy milyen faszányos anyának lenni? Elalszom állva is és hálás lennél már pár óráért is. De ő nem akar aludni. Persze nem az ő hibája. Hiszen ő még egy gyermek, akinek fel kell nőnie a feladathoz, hogy megértse, aludnia kellene este. Ehelyett ő csak néz a kistányérnyi szemeivel. Szóval más aspektusból látva nem hiszem, hogy mindig a tökéletes anyát tudja mindenki alakítani. Miért nem írnak arról az emberek, hogy ez is egy feladat ami hol könnyebben, hol nehezebben megy. Nem minden könnyes lány regény.

A másik a szoptatás. Nehezen megy. Mint említettem fent, imádom az ölelést. Imádom ölelgetni Simit, mert semmihez sem fogható érzés. De a szopizás rémálom. Lassan jön a tej, kicsi a bimbim és szegény küzd. Ő lassan eszik, sok levegőt szív. Én meg nem tudom szegénynek úgy tartani a kicsi fejét, és a mellemet, hogy teljesen jól szopikálhasson. Így szívunk. Én legszívesebben sírnék, hogy nem megy. De ami nem megy, azt minek erőltetni? Így kb. 5 percet tölt cicin a maradékot, amit le tudok szedni azt üvegből kapja.

Ezektől ő még a világ legmosolygósabb babája. Álmában és fent léte alatt is rengeteget mosolyog. Úgyhogy nem aggódom. Nem hiszem, hogy rossz anya lennék attól, hogy a nap 24 órájából nem 24 töltődik azzal, hogy a gyermek körül járnak a gondolataim és nem állok mellette minden percben áhítattal lesve összes mozdulatát…

Lehet betámadni, de én így érzek.

Az a bizonyos 9 hónap apa szemével

Előre leszögezem, hogy csapongani fogok. Így rögtön kezdem a szüléssel, ami, mint minden normális esetben a záró akkordja egy terhességnek. Már említettük, hogy apás szülés volt, azaz ÉN tarthattam legelőször Csibét a kezemben. :D Mindenhol azt olvastam, illetve rendre azt sulykolták belém, hogy muszáj bent lenni szülésnél, mert az mennyire egy csodálatos pillanat az apának is. Most ki kell ábrándítsak mindenkit, de azért nem voltam úgy elájulva, mint ahogy mondták. Tényleg fantasztikus élmény, és következő szülésnél is bent leszek, de úgy érzem a jelenlétem inkább lelki támogatás volt Raininek. És, hogy miért nem volt akkora élmény? Ez azért lehet, mert a szülésre úgy tekintettem, mint Simink életének egy állomására, igaz talán a legfontosabb állomása volt. Attól a pillanattól fogva, hogy meg tudtam apa leszek, már a fiamként tekintettem arra a néhány sejtnyi kis csöppségre, ami növekedett Raini hasában. És ez végig így volt. Valószínűleg a szavaimból nem jön át, hogy mire is gondolhatok, hiszen valószínűleg mindenki így tekint a gyerekére. De nekem különösen ilyen érzésem volt. Ezért volt kegyetlen érzés, amikor az egyik vizsgálat alkalmával közölték, lehet, hogy gond van….Ekkora már túl volt két éjszakai kórházi rohanáson, ahol szerencsére nem Simivel voltak gondok. De most igen. Nem kívánom senkinek azt az érzést, amikor finoman a tudtunkra adták, hogy ha a genetikai vizsgálat is azt mutatja, hogy nincs minden rendben, még dönthetünk, hogy mi legyen. Abban a két hétben sűrűn imádkoztam a mindenhatóhoz – így írom, mert tudom, hogy létezik egy magasabb létforma, de néven nem tudnám nevezni -, és végül úgy alakult, hogy egészséges lett a csöppségünk. Kegyetlen érzés azon gondolkozni, hogy vajon mi a jobb a még meg sem született gyermekünknek. Megszületni, betegen leélni egy életet, vagy nem…De ugorjunk, mert végül minden jóra fordult.

Maga a kilenc hónap így visszatekintve, egy óriási rohanás volt. Az esküvőnk napján volt ilyen érzésem, amikor felkeltünk, és utána azt vettük észre, hogy te jó isten már éjfél van…Valami ilyesmi volt az egész.

Ha hónapokra akarnám felbontani, akkor pontosan jó a trimeszteres felosztás. Az első trimeszterre azt mondanám, hogy furcsa volt. Valahogy ez a legjobb kifejezés rá. Látni, hogy Raini össze-vissza hányja magát, elég volt, ha csak egy szag megcsapta. Gondolom azért volt furcsa, mert nem tudom milyen ez az érzés. Jele még nem sok volt a fiúnknak.

A legrohanósabb a második trimeszter volt. Rengetegszer voltunk orvosnál, itt volt a legtöbb gond, de már látható jelei voltak Simonnak.

A legszebb az utolsó volt. Igaz, hogy a vége felé már a pokolba kívántam a kórházat a rengeteg NST vizsgálattal egyetemben, de itt már dominóztunk a fiammal anyjája hasáján. Azt hiszem ekkora alakult ki közöttünk egy igen szoros kötelék. Bár lehet, hogy csak bemagyarázom magamnak, és sok X-aktákat néztem.

Egyébként, ha leakarnám egyszerűsíteni, akkor pár szóval el tudom mondani, hogy miről szólt számomra a 9 hónap. Orvos-orvos hátán, bababoltból-bababoltba, temérdek masszírozás, és időnként olyan fáradt voltam, hogy legszívesebben sírni lett volna kedvem. Azért, hogy az utolsó érthető legyen, nem egyszer volt olyan, hogy egy huzamban dolgoztam 10-11 napot, és közben még megspékeltük különböző vizsgálatokkal, vagy halaszthatatlan ügyek elintézésével. Na mindegy, nem sajnáltatni akarom magam, és Simon megér minden vérhólyagot és könnycseppet. Most el is morzsoltam egyet a szemem sarkában.

Amúgy a szülés szerencsére jó hangulatban telt, az orvosainkkal szerencsések voltunk, profik voltak, mindenkinek csak ajánlani tudjuk őket. Ja és talán az nem volt egy hátrány, hogy Raininek egyáltalán nem volt hosszú vajúdása. Lehet, hogy most nem gondolnék ilyen vidáman rá, ha 30 óráig vajúdott volna…

:)

Simi ma végig aludta az éjszakát. Már csak az esti bandázásról kellene leszoknia és teljes lenne az idill.

Este 9-kor evett utoljára, bízván abban, hogy tán hamar elalszik. Na, ez nem jött be. Éjfélig itt nézelődött... De utána nyikk nélkül szunyált. Ezen még dolgozunk. De biztatóak a prototípus teszteredményei. :D

Ja és leálltunk az Infacollal. Abbamaradt a  hasfájás.

Gyors poszt

Semmire sincs időm. Leginkább aludni nem. Őnagysága egész napos program, még jelenleg. Az egész család a 6 hetet szajkózza… Sajnos has fájósak vagyunk. Ennyi. Majd ha lesz időm írok bővebben.

Házassági évforduló

Ma van a második házassági évfordulónk. Köszönöm, hogy vagy nekem és köszönöm a csodát, amit a fiúnk jelent.  Nagyon szeretlek.

Képek

Útra? Hogy kész vagyok az biztos…

Vadásztam pár kórházba menős listát, illetve kaptam is. Már hetek óta nyaggat Anyám, hogy pakoljak össze. Kb. 3 hete tervezzük. Aztán mindig valami miatt elmaradt.

Nya, ma neki fogtam.  Férjecske a kistáskát akarta vinni… Az ötöde a cuccoknak bele is férne. Így most bőröndözni fogok. Pár éve vettünk egy helyes kis börcit, amit elvittünk magunkkal nászútra. Hála a magasságos Malév dolgozóknak, a bőrönd megrokkant… Mindkét fogantyúja eltörött. Így kellene találnom egy helyet ahol pótolhatnánk… (repesve várom a honlap vagy üzlet címeket, köcce előre is)

Közben napokkal ezelőtt elefánt méretűre dagadt a lábam a sok víztől. Az éjszaka elengedtem a visszatartott vizet. 5x voltam 2 órás terminusokban pisilni…

Ja és ami a legfincsibb, hogy valami kiütés van a szám felett és alatt, illetve a homlokomon. Olyan égésszerű… Piros, húzódik és fáj. Mára lehámlott. Kedden szólok asszem doki bácsinak.

Távirati stílusban

Unjuk a meleget. Stop.

Tegnap is voltunk Ctg-n. Stop.

Ügyesek voltunk. Stop.

Meg volt a születés előtti ucsó vérvétel. Stop.

Szép nagy babákok vagyunk. Stop.

3200 grammal. Stop.

Jövő héten 38 hetes uh. Stop.

S újra ctg. Stop.

Doktor néni és a tanfolyam

Pár héttel ezelőtt megvételeztük a légzésfigyelőt. Azért választottuk többek között az Angelcare-t, mert általában a neten ezt említik, mint legmegbízhatóbbat.  Na és az sem elhanyagolható, hogy adnak hozzá egy ingyenes újraélesztési tanfolyamot. Na jó. Ez így erős túlzás. Nem tanfolyam, hanem egy előadás. Ami arról szólt, hogy milyen okok vezetnek a légzés leálláshoz, mit kell tenni, ha ezt tapasztaljuk. Érdekes volt.

De kezdjük az elején. Amikor múltkor Anyu találkozott a gyerekorvosommal, megkérdezte tőle, hogy nem jön-e még a baba nálunk. Anyu elújságolta, hogy de már Simon itt lakik a gyomrom alatt. :D Anyu kapva-kapott az alkalmon, és megérdeklődte, hogy elvállalna-e minket. Természetesen igent mondott.

Legutóbb, amikor a védőnöcinél voltam, meg is osztottam vele, ezen tényt.  Ahogy láttam nem repesett az örömtől, de seráfütty. Nem hozzátartoznánk… De kúvára nem érdekelt, hogy kihez tartozunk, mert az egyik helyi gyerekorvos már az unokaöcsémet 18 évvel ezelőtt majdnem eltette Rotavírus kapcsán lábalól… A gyerköci élete pár órán múlott. S nem akartam annak a nőnek még egy esélyt adni, hogy bevégezze a család egy tagjának kiirtását. Így kategorikusan kijelentettem, hogy az én ex-gyermekorvosom lesz a fiam gyermekorvosa is.(utólag kiderült, hogy egy harmadikhoz tartoznánk) Nagyon kedveltem a doki nénit, s asszem a fiamnak is jó lesz. :D Nagyon okos és kedves nöci. Mindent elmagyaráz és nem mond baromságokat.  Nem úgy, mint a védőnyanya. Bár ő inkább nem mond semmit, csak üres frázisokat…  Szóval elmásztunk hozzá kedden. Sokan voltak a váróban. Köztük egy pufi, hörcsög pofikájú gyönyörűség. Alig lehetett pár hetes. Még nem látott. De majd megzabáltam. Azzal töltöttem az időt, amíg nem fogadtak minket, hogy a bébit fixíroztam. Meg kellett zabálni. :D Valami bulit tartottak a kedves dolgozók. Így negyedórát kellett kint várakozni. Ezután még kb. 10 percet kint a váróban. De aztán hamar bejutottunk.

Ami vicces, hogy idén múltam 30 éves. Tehát nem mostanság látott a gyerekorvos. S basszus, emlékezett rám. :D Simán letegezett. Adott egy rakás kezdő receptet, elmondta, hogy mi mire való. Kérte vegyünk Simonnak egy elfordulásgátló párnát. Elmondta a kezdeti tudnivalókat, s azzal a tanáccsal látott el minket, hogy ha bárkinek ellenvetése van a cipő levétel és kézmosás kombóval a gyermek zargatása előtt, nyugodtan fogjuk rá, illetve válasszunk a családból 1 személyt, akire hallgatunk... :D Valamint elmondta, hogyan kell kitölteni a recepteket amíg Siminek nincsen TAJ-száma.

Szóval ezekkel az infókkal és receptekkel a tarsolyban távoztunk a rendelőből. Ahová, mint meg tudtuk jó gyorsan be kellett volna soron kívül vágtatnunk… De mindegy. Legközelebb már tudni fogjuk.

A délután további részében felgurultunk a János kórházba, ahol a fent említett előadást tartották. Na, mire megtaláltuk az épületet,  nem volt kisteljesítmény…  Aztán pár  kismamit több mint ½ óráig várattak állva… nem esett jól.  Az előadáson elmondták, hogy ha bejelez a légzésfigyelő, először is meg kell lesni, hogy nem téves riasztás-e. Nézzük meg a mellkas emelkedését, és a gyerek színét. Ha mindkettő rendben van, nem kell befosni. Ha nincs, rázzuk meg a gyereket. Ha ez sem vezet eredményre hívjuk a mentőket, s kezdjük meg a lélegeztetést. Egyszerre kapjuk be a gyerek orrát és száját, s kb. 2 másodpercenként fújjunk be neki. Ha 2 percig nem mutat életjelet, kezdjük meg a szívmasszázst.  A mentők kiérkezéséig folytassuk ezt.

Azt is elmondták, hogy a bölcsőhalál leginkább a tavaszi és őszi hónapokban, a 2-4 és 8-9 hónapos babáknál gyaksi.

Szóval összességében megérte elmenni. Hasznos infókat kaptunk. Amire nagyon remélem, soha-soha-soha az életben nem lesz szükségünk.

Ma pedig fel kell hívnom a szülész nénit s időpontot kell kérnem az első kórházi CTG-re, délután pedig el kell mennünk a függönyért, mert az is elkészült.

Szóval már csak 5 hét s itt van Ő. Hogy rohan az idő. Még csak most teszteltünk rá… :D:D:D

Történések

Simike nem komázza az időjárás változást, rúgkapál kézzel-lábbal tőle.

Na korai volt az öröm. Elmentünk a Babaszafari másik üzletét meglesni ami közel van hozzánk. Illetve lett volna, ha nem Norbi pékség lenne a helyén… Felhívtam őket. Közölték már nincs meg az üzlet. Ami nem baj, hiszen a babakocsi és a bútor is onnét lesz, csak az bosszant minket, hogy akkor mi a szösznek van fent a neten a bolt címe? Mindegy. Jövő héten megyünk majd babakocsit és bútort rendelni. Meg az üzlet a Lidl mellett lett volna, így legalább bevásároltunk. :D

A csikiző, dörömbölős rosszcsont

Az úgy volt, hogy a nővérem azt mondta, ő már 16 hetesen érezte az unokaöcsémet. Nem nagyon hittem benne, de aztán még is igaz lett, hogy családban marad és én is elkezdtem érezni őfelségét. Nem nagyon, csak egy pici birizgálást. Aztán egyre jobban, és jobban éreztem.

Most ott tartunk, hogy már nagyon csikiz vagy dörömböl. Az apjától tanulta a kispiszok. :D Az apja is halálosan élvezi, hogy rettenetesen csikis vagyok. Ülök a szobában és csak azt hallja a párom, hogy nevetgélek. Ebből már tudja is, hogy Simike megint csikizi Anyáját. :DDD

Délután már hullámzott is a hasam, mint a tenger. A kezecskéjével és lábacskájával egyszerre csinálja, így úgy néz ki a hasam, mint egy nagy hullám.

Élvezem. :DDD De attól még nagyon szeretném, ha már meg lehetne gyümüszkélni. Nem kicsit, nagyon. :D

Régen írtunk,

s nem ok nélkül. Mini piszok aliasz Simon a frászt hozta ránk többedik alkalommal. Az Afp eredménye hálisten jó lett. Viszont a hiper-szuper-giga-mega ultrahangon már nem szerepelt annyira fényesen őfelsége. Történt ugyanis, hogy az ultrahang szerint az egyik agyi kamrája nagyobb a szokásosnál, azonban még benne van, a szódával még elmegy kategóriában. Valamint van egy átlag 10-ből 1 kisfiút jellemző vesetágulata, amit nagy valószínűséggel a hülye anyjától örökölt, mert hát mé ne… Na most az agyi kamra nagyság folyamatosan változik. Amíg benne van az elfogadható tartományban nincs gáz. De ezen két jel miatt, sajnos elküldtek minket magzatvízvételre…

Mondhatom írtóra jó volt… A rettegés, a várakozás és a szúrás is élményszámba ment. Senkinek nem kívánom. Amikor érzed a tű matatását a hasadban, felemelő. Csíp és mar a fertőtlenítő, félted a gyereket és közben azon izgulsz, hogy ne szard össze magad… Miközben egyedül vagy, mert a férjedet nem engedik be. Gyönyörű nap volt. Potom 3 órás várakozás mellett… De túl vagyunk rajta. Hálisten nincs gáz. A kontroll ultrahang szerint csökkent az agyi kamra nagysága, de azért folyamatos ellenőrzés alatt kell tartani.

Ez a gyerek már most figyelmet akar. De azért megígértem neki, ha megszületik ellátom a baját… :DDD

Gyógyít vagy árt a szer?

Amikor kiderült,  hogy babát várunk, különösen figyeltem az általam alkalmanként fogyasztott gyógyszerek alkalmazhatóságára. Ha nem volt meg a gyógyszer leirata, akkor online utána kerestem. Fókuszom a terhesség és szoptatás címszó alá siklott. S mint olyan a szerek 99%-a nem javallott az első három hónapban egyáltalán, s később is csak szelektálva. Az orvosom szintén ezt forszírozta.  3 hónapig nulla, utána is majd meglátjuk. De itt van kérem szépen a homeopátia. Történt ugyanis, hogy kb. 6 hetes lehetett a bébi, mikor is olyan mértékű migrénes fejfájás kerített hatalmába, hogy azt hittem szétdurran a fejem. Keresés itthoni készletben, eredmény?  Egyik sem szedhető. Keresés online a szokásos dolgok között. Algopyrin, Rubophen kiesett. Na akkor szegény Férjecske lett elszalasztva a patikába. Elmondja gondom, s kap rá homeos bogyeszt. Meg egy szép füzetkét amiben leírva vagyon, hogy ezt vagy azt mire lehet szedni. Nem is drágán, csak 500 Ft-ért.  ( megjegyzés: Aztán találtunk mégis egy baba alatt is legálisan szedhető tablettát.)  Lehet, hogy a homeo átverés, de mégis csak hat legalábbis nekem.

De a kérdés itt az, hogy miféle mérgeket vihetünk be a szervezetünkbe felnőttként, ha az árt egy magzatnak? Mennyi lehet benne a káros anyag, ha egy csecsemőnek esetleg nem fejlődnek ki a szervei rendesen? A másik az, hogy az influenza elleni oltásokat már baba alatt kaptam anélkül, hogy tisztában lettem volna bébi meglétével. S a kérdés ott lebeg a fejünk felett. Ugye nem lesz semmi baja?