Izgalmasan indult a hét.
Pár héttel ezelőtt beszéltünk a védőnővel arról,hogy a kerület az egészséges rendelés keretein belül ingyenes, 4 alkalmas babamasszázs tanfolyamot tart. Én – ellentétben, a lökött férjemmel -, hiszem az érintés erejének fontosságát. Így rögtön felcsillant a szemem a tanfolyam hallatán. Ha fizetni is kellett volna, akkor is belevágok, az említett dolog okán.
Szóval hétfőn elmentünk masszírozásra. A láb és a pocak masszázsa volt soron. Simi volt az egyetlen, akinek hangja sem volt. A mellettünk lévő szumós kislány (életemben nem láttam még ennyire kövér babát, magassága megegyezett Simijével, azonban súlya majd 2x annyi volt) folyamatosan sírt. A szemben lévő kislány végig hisztizett, melynek tetőpontja a poci masszírozásnál csúcsosodott ki. Simi szemlélődve tűrte, hogy kevés bénázással végrehajtsam a masszázst.

Aztán szépen, lassan hazagurultunk, s egy órával később érkezett a doktor néni két oltással a tarsolyában, a harmadik meg a hűtőben tanyázott. Az első, rotavírus elleni oltást pociba kapta Simi, szájon át. A doktor néni, mindenegyes korty után hozzátette, hogy nem köpködjük ki, hisz 18ezer Ft. :D Aztán a második oltást a jobb combjába kapta. Itt csak kicsit sírt fel, de simogatással sikerült megnyugtatni. Aztán jött a harmadik oltás a bal combjába, amit már nem tűrt annyira rezignáltan, mint a másodikat. Na, itt már keserves, eget-földet rengető, a szó szoros értelmében üvöltéssel kísért sírás következett. Kevés abajgatás és cumi segítségével sikerült megnyugtatni így is pár perc alatt. Egy hős ez a gyerek. Még a doktor néni szerint is kivételesen jól viselte az oltást,(izomba kapta) pedig ő aztán lát egyet és mást.
A doktor néni javaslatára, megelőzésre kapott is 2x fél lázcsillapító kúpot (mellesleg a jó édes ősi mesterséget űző édesanyukáját a gyógyszergyártó cégnek, hisz nem félbe vágható a gyógyszer, hanem csak lehántolható apró morzsikákban a gyógyszer fele, ergó pocsékba megy, hiszen használhatatlan). Picit bágyadt is volt hétfőn a továbbiakban, aztán még tegnap, és volt is egy pici hőemelkedése, de a súlyosbodást hárítottuk egy újabb kúppal. (persze csak receptre váltható ki, és azt nem írattam, nem számolva azzal, hogy hiába fél, ha az egész fele használható csak fel…)
A hét további részében még megyünk egyszer masszírozásra, majd a jövő hét folyamán még 2x.
Ja és még valami: asszem sikerült egy óriás bébit összehoznunk, mert Simi a 4 hónapos gyerekek méretével rendelkezik, pedig csak 18-án volt 2 hónapos. :D
)De kaptunk, volt is itthon. Másik receptre gondoltam, mert a 3 fél kúppal 3 egészet elfogyasztottam. Félre érthető volt. Ja, mi valami Nora valamit kaptunk.
Ja, már értem. :) A Nórásat, nem, de azt nem is kell asszem. :D Viszont tényleg extrabrutál a rotás cucc ára.
Az egyik gyógyszertárban 19.900 volt... Egyébként ha a családban nem lett volna közvetlen közelről ilyen, és ilyen lefolyású lehet, hogy én is úgy látnám mint te. Az unokaöcsémnek 3 órán múlt az élete. Annyira kiszáradt. Vannak képek róla a betegsége után. Félelmetesen néz ki. A súlya felét majdnem elfogyta. :( Ti máshogy döntöttetek, én ezt tisztelem. Csak attól agygörcsöt kapok, hogyha vaaki másként látja a dolgokat, mindjárt hülye is lesz...
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
régi bejegyzések | a blog kezdőlapja
copyright | design: Beau de Noir, freeblog sablonosítás: Amby, minden mást én tettem tönkre.
Nálunk Bere most lesz 15 hónapos és épp elpakoltam a 18 hónapos gyerekekre jó ruhákat, mert kinőtte.
Amúgy gondolom a Germicidről beszélsz, amit így lehet beadni, viszont ha félbe is vágod rendesen is csak ez elejét lehet normálisan beadni, tekintve a formáját. Szerintem érthető vagyok. :) Ti nem kaptatok kezdő receptcsomagban Germicidet? Mert az olyan mindig van itthon dolog, így nem érheti az embert meglepi. Azt mondjuk nem értem teljesen, hogy miért kellett egyből lázcsillapító, nem is minden baba lázasodik be. Nekünk ezért egyszer sem kellett adni neki, mondjuk nem is tologatok bele kúpot, ha nem muszáj. A masszázs meg gyerekeknél is olyan mint felnőtteknél, van aki szereti és van aki nem. A végig üvöltő baba valószínű nem élvezte anyuci erőfeszítését, amit mondjuk nem árt ha észrevesz a szülő.