Búcsút intünk a freeblog-nak.
Köszönjük azt, hogy ide jegyezhette kicsiny családunk
a gondolatait a gyermekvállalásról és várásról.
Kinőttük ezt a szűkös keresztmetszetet.
Ha követnétek minket, itt megtaláltok, ahol újult erővel folytatjuk...
A jelenleg érvényes Auchan katalógusban leledzett egy nagyon helyes Fisher Price játék. A neve Tanuló százlábú. Az akció keretében a netes árakhoz képest jóval a feléért adták oda. Mivel a tesóm múlt héten szabin volt, ezért áttranszportáltuk Simit a leendő keresztanyjához és kiszaladtunk a százlábúért. Illetve csak szaladtunk volna érte, ha lett volna. De nem volt. Az információs pultos közlése szerint nem érkezett. S nem is tudta meg mondani a hölgyemény, hogy mikor fog érkezni. Seftiben felhívtuk a város másik felén tanyázó nagyszülőket, hogy spurizzanak már ki legyenek kedvesek a százlábúért. Előtte azonban gondosan felhívtam a közelükben lévő Auchant, ahol a telefonközpontosnak nem igazán sikerült megértenie, hogy miről is érdeklődöm. Miután közöltem vele, hogy egy gyermekjáték akkor sikerült egy kapcsolással, az illetékes gyermekosztályossal beszélnem. Aki örömömre elárulta, hogy ekkorra fejezte be az összesen 40 db kipakolását. Szóval sikerült vételeztetni egyet a 40-ből, amiből Anyósom tájékoztatása szerint vasárnapra egy szál sem maradt.
Momentán a Tesco-s újságban szereplő szintén FP
játék a Sütifaló Kincsesbödön beszerzését tűztem ki célul, ami szintén olcsóbban kapható a napokban. Remélem még holnap is beszerezhető lesz, mert ma nincs rá lehetőség, hogy kiszaladjunk érte és megvehessük.
Vasárnap hívott a tesóm, hogy most olvasta a Blikkben, hogy az újság megjelentett egy Disney könyvsorozatot. Gyorsan utána olvastam. Elsőként az Oroszlánkirály jelent meg október 6-án, azután a Hófehérke október 20-án/ további megjelenések: Bambi (november 3.), Verdák (november 17.). Hamupipőke (december 1.), A dzsungel könyve (december 15.)/. Ünnep lévén azonban tegnap nem tudtam volna újságosnál érdeklődni, így elkapáltam, hogy nekünk bizony ezek nem lesznek meg. A cikk szerint, csak egy hónapon keresztül kaphatóak a könyvek a megjelenéstől számítva. Azonban ma arra a jó hírű sms-re ébredtem, hogy mind a kettő eddig megjelent könyvet sikerült a Tesómnak bezsákolnia. Innentől kezdve beírom a naptárba a meséskönyv megjelenéseket. (persze ezt nem reklámozták, csak a Rejtő Jenőt és az Agatha Christie-t, mely utóbbitól 290.-Ft-ért sikerült is a sorozat első darabját betáraznom a házi könyvtárunka).
Lejártuk az összes masszázs alkalmat, s Szasa álláspontja szerint már látszik a napi megmasszás hatása. Kicsit lelazult Simonom, nem tartja annyira görcsösen magát. Én is észrevettem, hogy a massz bizonyos pontjain már egészen el tudja lazítani magát. Nem mindig, de azért jó úton halad.
Kaka gondok vannak. Sajnos egyre kevesebb a tejcsim, bár rajta vagyok az ügyön. Így valószínű Siminek fogja a tápszer a hasikáját. Sajnos a múlt héten összesen egyszer kakantott magától. Ma megpróbálkozom kamilla teával, hátha hat rá egy kicsit.
Ma van Simon első névnapja.
A Simon a Simeon név görög Szimón alakváltozatából ered, jelentése: meghallgatás, meghallgattat.
A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, aztán testvére András, Zebedeus fia, Jakab és testvére János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos, Jakab, Alfeus fia és Tádé, a kánai Simon és a karióti Júdás, aki később árulója lett.
Boldog névnapot Simike!
a Siminek nincs ingyen kaja elv. Fizetni kell neki a hamiért. Ingyen nincs semmi! Előre is lehet neki fizetnie, de utólag addig nincs békén hagyva, amíg nem perkál. Kemény árakkal dolgozunk. Minimum egy nagy mosoly a tarifa, de több fél mosollyal is lehet téríteni az étkezési költségeket. :D
Az utóbbi pár napban rákapott a simogatásra. Mármint arra, hogy ő simogat a kicsi kezével. Annyira édes és zabálnivaló. Meseolvasás közben pedig mindig hangosan gurgulázik és simogatja közben a kezemet. :D
Ma is voltunk masszázson. Természetesen megint ki volt a legnagyobb csendben? Hát az én pici fiam. Illetve ez így nem igaz. Mert nevetett, de sírás megint nem volt. Ellentétben a többiek (egy kisfiú kivételével) kórusban bőgtek. Biztos jön valami front, vagy a szelet érezték, de nagyon nagy volt a vircsaft.
Most ül a pihiszékében és mórikálgat. Rájöttünk arra, hogy huzamosabb ideig az ágyában hagyva unatkozni kezd, és rázendít a hisztire. :D Ha kihozzuk a nappaliba és nézelődhet, csendesen elvan.
... a twittereléssel. Majd meglátjuk, hogy bejön-e, s hogy megtartom-e a csiripelőt. :D
Izgalmasan indult a hét.
Pár héttel ezelőtt beszéltünk a védőnővel arról,hogy a kerület az egészséges rendelés keretein belül ingyenes, 4 alkalmas babamasszázs tanfolyamot tart. Én – ellentétben, a lökött férjemmel -, hiszem az érintés erejének fontosságát. Így rögtön felcsillant a szemem a tanfolyam hallatán. Ha fizetni is kellett volna, akkor is belevágok, az említett dolog okán.
Szóval hétfőn elmentünk masszírozásra. A láb és a pocak masszázsa volt soron. Simi volt az egyetlen, akinek hangja sem volt. A mellettünk lévő szumós kislány (életemben nem láttam még ennyire kövér babát, magassága megegyezett Simijével, azonban súlya majd 2x annyi volt) folyamatosan sírt. A szemben lévő kislány végig hisztizett, melynek tetőpontja a poci masszírozásnál csúcsosodott ki. Simi szemlélődve tűrte, hogy kevés bénázással végrehajtsam a masszázst.

Aztán szépen, lassan hazagurultunk, s egy órával később érkezett a doktor néni két oltással a tarsolyában, a harmadik meg a hűtőben tanyázott. Az első, rotavírus elleni oltást pociba kapta Simi, szájon át. A doktor néni, mindenegyes korty után hozzátette, hogy nem köpködjük ki, hisz 18ezer Ft. :D Aztán a második oltást a jobb combjába kapta. Itt csak kicsit sírt fel, de simogatással sikerült megnyugtatni. Aztán jött a harmadik oltás a bal combjába, amit már nem tűrt annyira rezignáltan, mint a másodikat. Na, itt már keserves, eget-földet rengető, a szó szoros értelmében üvöltéssel kísért sírás következett. Kevés abajgatás és cumi segítségével sikerült megnyugtatni így is pár perc alatt. Egy hős ez a gyerek. Még a doktor néni szerint is kivételesen jól viselte az oltást,(izomba kapta) pedig ő aztán lát egyet és mást.
A doktor néni javaslatára, megelőzésre kapott is 2x fél lázcsillapító kúpot (mellesleg a jó édes ősi mesterséget űző édesanyukáját a gyógyszergyártó cégnek, hisz nem félbe vágható a gyógyszer, hanem csak lehántolható apró morzsikákban a gyógyszer fele, ergó pocsékba megy, hiszen használhatatlan). Picit bágyadt is volt hétfőn a továbbiakban, aztán még tegnap, és volt is egy pici hőemelkedése, de a súlyosbodást hárítottuk egy újabb kúppal. (persze csak receptre váltható ki, és azt nem írattam, nem számolva azzal, hogy hiába fél, ha az egész fele használható csak fel…)
A hét további részében még megyünk egyszer masszírozásra, majd a jövő hét folyamán még 2x.
Ja és még valami: asszem sikerült egy óriás bébit összehoznunk, mert Simi a 4 hónapos gyerekek méretével rendelkezik, pedig csak 18-án volt 2 hónapos. :D
Akinek kicsi babája van és szedik a Vigantolt, azok az alábbi honlapon nézzék meg, hogy nem vonták-e ki a forgalomból az üvegcsét a gyártási szám alapján! http://www.ogyi.hu/kivonasok_2010/
Adjátok légy szíves tovább! Hiszen kisbabákról van szó!!!
...szavazás.
Értelemszerűen: Tesco-s pelust nem veszel a DM-ben. :D
A kérdés arra az esetre vonatkozik,
amikor adott helyen nem saját márkás pelust veszel.
A következő pár napban pelusokkal kapcsolatban szeretném kérni a véleményeteket. Kérlek benneteket, hogy szavazzatok. Köszönöm szépen.
régi bejegyzések | a blog kezdőlapja
copyright | design: Beau de Noir, freeblog sablonosítás: Amby, minden mást én tettem tönkre.